A záridő

A fotózással ismerkedő olvasóknak szánt sorozatunk második részéhez érkeztünk. A rekesszel és mélységélességgel foglalkozó első rész után most a záridővel foglalkozunk.

Ugye emlékszel még az első részből erre: Ahhoz, hogy a kép, amit a fényképzőgépeddel készítesz se túl sötét, se túl világos ne legyen, adott mennyiségű fényre van szükség. Ha adottnak vesszük a környezetben rendelkezésre álló fényt, akkor a gépedbe jutó fény mennyiségét két dologgal tudod befolyásolni: a rekesz nyílásának méretével, és a záridővel. A záridő az az időtartam, amíg a fény a fényképezgéped objektívén keresztül befelé áramlik az érzékelő vagy a film felé.

Kérdés: mit érdekel ez engem, hiszen rekesz-előválasztásos módban (mert már okos vagyok, és régen lejöttem az automata üzemmódról) a szükséges záridőt a gépem magától kiszámítja.

Válasz: Akárcsak a rekesznek, a záridőnek is van – az helyes expozíción kívül – egy másik, nagyon fontos hatása a készülő képre. Míg a rekesznél ez a “másodlagos” hatás a mélységélesség, illetve annak hiánya volt, addig a záridőnél ez a bemozdulás, illetve a mozgás érzékeltetése.

Régi fényképész laboránsok szerint az amatőr képek életlenségének legfőbb oka a fényképezőgépnek az expozíció időtartama alatt történő bemozdulása. Az expozíció időtartama pedig nem más, mint – na megvan? – a záridő. Ha a rekeszen kis nyílást (nagy értéket) állítottál be azért, hogy nagyobb mélységélességet kapj, akkor a gép zárjának tovább kell nyitva lennie. Ha a fényképzőgépet eközben a kezedben tartod – hol máshol tartanád, nem? – akkor az bizony bemozdulhat, és ez az egész képet életlenné teheti.
Egy ősrégi tétel – a reciprok szabály – szerint az a záridő, ami még kézben tartott géppel, és egy kis odafigyeléssel éles képet eredményez, az 1 osztva az objektív fókusztávolságával, vagyis közelítőleg a fókusztávolság reciproka. Tehát például egy 50mm-es objektívnél – vagy a zoom objektíved 50mm-es állásában – ez 1/60 másodperc, 200mm-es objektívnél viszont már csak 1/250 másodperc. (Ezek a számok nem fullframe-es gépvázaknál még egy kicsit rosszabbul alakulnak, vagyis még rövidebb záridőre van szükséged.) A nagybátyám már beszélt olyan emberrel, aki hallott valakiről, aki egy olyan fotósról olvasott, aki az 1/15-öt is ki tudta tartani kézben, de az egész lehet, hogy másik idősíkon történt. Esetleg Joe McNally-nek hívták a fotóst. A lényeg, hogy ha kézben tartod a gépedet, akkor támaszkodj neki valaminek, ellenőrizd a záridőt a gépeden és fújd ki a levegőt mielőtt exponálsz. De még jobb, ha beszerzel egy állványt, de erről majd máskor.

Viszont néha éppen jól jön a fényképezőgép, de még inkább a téma bemozdulásából adódó életlenség. A mozgás érzékeltetésének egyik alapeszköze ez a fotográfiában: hagyd sokáig nyitva a zárat és még a csillagok is csíkot húznak majd a fényképen. De tényleg; nézd meg az alábbi a különböző záridőkel készített képeket. Látod, hogy az autók hosszabb záridő esetén mennyire elmosodottak? És igen, sportfotóknál, de még bizonyos tájképeknél, például vízesés vagy tengerhullámzás meseszerű elmosásánál is hasznos ez a technika.

1/1600s

1/60s

1/30s

Ha a záridőt szeretnéd állítani, akkor azt idő-előválasztásos módban teheted meg (és persze teljes manuális módban, de ott még nem tartunk). Az idő-előválasztásos módot Nikonnál az S (mint Shutter priority) Canonnál pedig a Tv (mint Time value ) jelöli. Válaszd ki ezt az üzemmódot, és a géped egyik tárcsájával pont a záridőt tudod majd változtatni úgy, hogy a gép közben kiszámolja és be is állítja az objektíven keresztül mért fényadatok alapján a helyes expozícióhoz szükséges rekeszértéket.
És ehhez is jól jön szemléltetésként az első részben már látott kis példatáblázat elképzelt, de állandó fényviszonyok között a záridő és a rekesz értékeinek összefüggéséről:

Két záró megjegyzés még a témához:
Igazán hosszú záridős képek készítéséhez – pl. éjszakai táj-, vagy városképek, fényfestés – gyakorlatilag elengedhetetlen az állvány használata.
Ha vakut használsz, a záridő működését mésképp fogod tapasztalni, mert a vakuk nagyon gyorsan villannak, rövid idő alatt adják le a fényüket, és szinte “megfagyasztják” annak a mozgását a képen, amit a fényük bevilágít. De erről majd egy másik alkalommal.