Az aktuális időjárás adta az apropóját ennek a bejegyzésnek. Egy jól megfotózott havas tájképpel sokszor meglepően nagy számú dicsértet lehet besöpörni, így gondoltam leírom, hogy én hogyan szoktam ezt csinálni. Rögtön az elején érdemes megemlíteni, hogy egy jó havas tájképhez kell egy megfelelő táj és a tudatos kompozíció is.

A befagyott Velencei tó. 17mm, f14, 30″, ISO 200
Az ilyen képeknél rengeteg dologra kell figyelnünk. Először is saját magunkra, vagyis, hogy jól fel legyünk öltözve és fotózás közben ne terelje el a figyelmünket az, hogy fázunk. Érdemes ilyenkor magas szárú cipőben, csizmában, meleg zokniban nekivágni a dolognak és a sálat, sapkát, kesztyűt sem érdemes otthon hagyni. Fontos, hogy a felszerelésünkre is kellőképpen figyeljünk, hiszen a hólé nem a legbarátságosabb dolog, amivel a gépünk találkozhat. Nálam a fotós táskában mindig van egy műanyag zacskó, amit ilyen esetben rá tudok húzni a gépemre.

Normafa. 17mm, f8, 30″, ISO 800
Az időpont szintén kritikus lehet, hiszen nem mindegy, hogy milyenek a fények. Én a magam részéről a kék órát* kedvelem, hiszen ilyenkor nagyon könnyen tudunk kékes, hideg árnyalatú képeket készíteni. De érdekes lehet még a napkelte vagy napnyugta is. Fényes nappal azonban sokszor érdemes a fényképezőgépünket +1 fényértéknyi expozíció korrekcióval használni, mert a fehér hó becsapja a gépünk fénymérőjét, és alul lesznek exponálva a fotóink.

Normafa. 17mm, f16, 20″, ISO 200
A kék órás fotózáshoz viszont nem árt ha van nálunk állvány, hiszen napkelte előtt vagy naplemente után nagyon kevés fény áll rendelkezésünkre. Amivel én még szoktam trükközni az a fehéregyensúly. Ugyanis, ha Tungsten-re (kb. 3200K) állítjuk, akkor remek téli hangulatot tudunk elérni a kékes színekkel. Érdekesség, hogy ha nincsen viszonyítási alapunk, akkor a kék órát nehéz észrevenni, hiszen a szemünk adaptálódik a kinti színekhez, fényekhez, így csupán jellegtelen szürke színt látunk, míg fényképezőgépünkkel ez könnyű ellenőrizni.

Ahhoz, hogy a hóesést is megörökítsük érdemes lehet vakut használni. Én ebben az esetben a beépített vakut használtam -1 fényértéknyi korrekcióval. Ezt a képet kézből készítettem és először meg sem fordult a fejemben, hogy a Fényértékre feltegyem.
17mm, f2.8, 1/13, ISO 1600
(Igyekezzünk olyan expozíciós beállításokat választani, amik mellett vaku nélkül sem lenne sötét a képünk.)
Érdemes még megemlíteni, hogy hidegben az akkumulátorok kevesebb ideig bírják, így erősen ajánlott több feltöltött energiaforrással nekivágni a fotózásnak.
Jó fotózást, és vigyázzatok a hógolyózó gyerekekkel!
* kék óra egy nap két alkalommal van: egyszer napkelte előtt, másodszor pedig napnyugta után. Ilyenkor az ég színe kékes hatású. A kék óra kezdete és hossza függ az évszaktól és a földrajzi helytől. Azt, hogy mikor van kék óra itt lehet megnézni: http://bluhour.com


a vakus megfogott!
Többi is nagyon jó, de a nagy kedvenc a vakus:D
kékórához segítség:
http://evkonyv.mcse.hu/jelenseg/ nappal és szürkület
Esetleg a “vakus” képből nincs egy “nem vakus” változatod?
Köszi skacok!
@krampusz: köszi a linket!
@dávidzoli: sajnos ebből most nincsen, mert a vakura mentem rá.
Megtetszett az ötlet, íme az én változatom:http://farm3.static.flickr.com/2735/4197350283_ac0a81c2c0_o.jpg
http://www.flickr.com/photos/geoakebono/4197350283/
@Akebono: örülök, ha inspirált a cikk.
Annyi tanácsod adnék, hogy érdemes olyan expozíciót választani, ami mellett vaku nélkül sem lesz túl sötét a kép.
Az ugrós képet jól elkaptad!
Ez a fehéregyensúlyos trükk nagyon tetszik, nekem eszembe nem jutott volna…köszönöm szépen!
Hasznos írás, elég giccses képeket lehet ilyenkor csinálni, de sztem mindenki szeret picit ezekben is gyönyörködni. Legalább annyira kellenek az ilyenek is, mint a romos pusztulat képek, vagy a lengén öltözött lánykák portréi.
@Kiss Ákos Ellestem a te beállításaidat, ez lett belőle. A következő alkalommal, ha lesz még ilyen, talán több időm lesz kísérletezni.
Ugrós kép? Jót szórakoztunk a fiammal, próbálkozom az új vakuval, mit tud.
fúú, köszi! nagyon jók a képek, a cikket pedig pont idöben találtam meg, ugyanis este megyek ilyen képekkel próbálkozni! =)
Kösz a linket. Ebből is látszik, hogy a kék óra még véletlenül sem óra, max. nagy jó indulattal 3/4.
wfalcon: A kékóra hossza erősen függ az évszaktól és a poziciódtól a földön.
Ákos: köszi a linket ismét
@Mice007: ami jó, az megérdemli a linket!
Imádom ezt az oldalt, a fotóid nagyon szépek, a vakus pedig meseszép.
Egy szép lelkű ember csodálatos fotói.
Nagyon jó a blog és ezek a képek fantasztikusak….
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a havas fotókat – ha valóban fehér havat akarunk – érdemes 0.5-1 fényértékkel túlexponálni. Rengeteg szürke havat látok ilyenkor a fotókon, és kár értük.
Ruházat: nekem van egy sínadrágom (béleletlen, a legolcsóbb fajtából, és bizony alá felveszem a jégeralsót. A kettő együtt tökéletes az ‘európai’ téli hőmérsékletekre, 0 és -15 fok között vígan elvagyok benne.
Hideg ellen a legjobb a nadrág alá vastag harisnya. Ha erősen mínuszok vannak akkor mehet kettő is. Azt tudni kell az ember mindig alulról fázik felfelé. Ha alsótestre nem öltözöl fel felül felvehetsz öt pulóvert is. Akkor is befagy a segged.
Kesztyűt vadászboltban érdemes venni. Olyat, amit lövészeten is használunk. Elfogadható fogást biztosít és a hideg állványt is meg tudod fogni, hogy nem fagy hozzá a kezed. Állvány lábaira lehet tenni csőszerelők által is használt csőszigetelő anyagot, bár lehet több a gond vele. A gép törléséhez én mikroszálas viledát viszek. Azt majdnem alignedvesre ki tudod csavarni. Ha lehet sok víz ne kerüljön a gépvázba, mert nem szereti. Egyik sem!! Ha rádszakadt a bank trezorja lehet venni ilyen Kata időjárásálló esővédő huzatot.
nagyon jó ez a cikk még mindig, szerintem a napokban kipróbálom.
és ma pont ráéreztem a kékóra időpontjára;)