Nemrég Tibor írt egy bejegyzést, amiben az Ti segítségeteket kérte érdekes fotós helyszínek szervezésében. A felhívásra egy nagyon érdekes ajánlatot kaptunk Orosz Ákostól, aki az Antenna Hungária munkatársa és a lakihegyi adóállomás állomásvezetője. Kaptunk az alkalmon és Tibor le is szervezte Ákossal a találkozót egy ködös pénteki délelőttre. Ennek előzetes videóját láthattátok ebben a bejegyzésben.
A cikkben szereplő fotók bevilágításával lakihegyi cikksorozatunk egy későbbi része foglalkozik majd.
Ez történt a fotózás előtt
A helyszín Ákos képei alapján nagyon ígéretesnek tűnt, és már lelki szemeim előtt láttam, ahogy bevilágítjuk az adóberendezést és vele együtt a modellünket. Este fel is tettem az összes akkumulátort a töltőre, mert tudtam, hogy az ötletem megvalósításához minden vakumat használni fogom, így kellő mennyiségű energiaforrásra is szükségem lesz.
Reggel 7:30-kor csörgött az óra. Egy forró teába kapaszkodva átnéztem a felszerelést, hogy ne a helyszínen kelljen amiatt sopánkodnom, hogy valami otthon maradt. Nálam a felszerelés ellenőrzésének szerves része még a memóriakártyák ellenőrzése, és adott esetben törlése. Nem jó, ha későn derül ki, hogy még fel nem töltött képekkel vannak tele a kártyák. Persze, alapvetően igyekszem a munkafolyamatot úgy alakítani, hogy fotózás után feltöltöm a képeket a laptopomra, majd törlöm őket a kártyákról, de ez nem mindig kivitelezhető.
Miután mindent rendben találtam (és persze a fekete karton otthon maradt), zsebre vágtam némi enni- és innivalót, majd elindultam a megbeszélt találkozási pont irányába. Az étel-ital talán első hangzásra mosolyt csal az arcokra, de meglehetősen fontos, hiszen egy ilyen fotózás több órás elfoglaltságot jelent. Egyébként ezt Tibor is komolyan vette, mert péksüteménnyel és ásványvízzel felszerelkezve várt a parkolóban.
Ezt követően már közösen indultunk el a Szerémi úton délnek, hogy az M0 érintésével átjussunk a Csepel-szigetre, ahol Lakihegy is található. Nem sokkal később megérkeztünk a lakihegyi Komp utcába, ahol az itiner szerint addig kellett volna mennünk, amíg az út aszfaltozott. Ez elsőre nem, de második nekifutásra már összejött, és megtaláltuk a szürke, két szárnyú kaput, ami a célpontunk is volt egyben. Miután bejutottunk, Ákos már várt minket, és segített a teljes csomagtartónyi felszerelést, no meg Tibor ruháit bepakolni. Ez utóbbiról még lesz bejegyzés, ezért inkább nem lövöm le a poént.
Percek múlva már a 135kW-os rádióadó vezérlőjében voltunk, ami remek helyszínnek bizonyult élőben is. De erről majd mesélnek a képek, és cikksorozatunk további részei.
Bár nem készítettünk róla képet és ködben nem is látszott jól, de a közelben található például az ország legmagasabb antennája, a szivar alakú, 314m magas lakihegyi adótorony is.
Interjú Ákossal
Ákos az adóállomás állomásvezetője és saját megfogalmazása szerint lelkes amatőr fotós.
Ákos bevitt minket az 1933-ban épült (majd a második világháború után újjáépített) 135kW-os adóberendezéshez, ami már szolgálaton kívül van, de rendkívül látványos.
Mivel műszaki beállítottságú vagyok ezért szívesen beszélgettem vele a régi adóberendezésről, ahol a róla készült fotókat is csináltuk. A beszélgetés egy részét rögzítettük, így azt most meg tudjuk veletek osztani.
Fényérték – Interjú Orosz Ákossal
Az interjúban említett fotópuska.
Orosz Ákosnak és az Antenna Hungáriak zRt.-nek ezúton is köszönjük a lehetőséget!
Továbbra is szívesen vesszük az érdekes helyszínekkel kapcsolatos segítségeteket.




“A cikkben szereplő fotók bevilágításával lakihegyi cikksorozatunk egy későbbi része foglalkozik majd.”
“cikksorozatunk további részei.”
“Ez utóbbiról még lesz bejegyzés”
Nem a kötözködés beszél belőlem, de tényleg muszáj ezt ennyire elnyújtani?
@jolek: Az alapötlet az, hogy minden cikk egy-egy technikát fog bemutatni, és ezek később külön lesznek kereshetőek. Aki szeretné egyben elolvasni az egészet, annak is lesz erre lehetősge, ha már mindegyik bejegyzés megjelent. Ez a mostani rész inkább egy bevezetés, amiben bemutatjuk, hogy hol is jártunk, ki volt az aki segített nekünk és így egy kicsit a portré alanyunkat is jobban megismerhetitek.
Szerinte jó ötlet ez így. Így minden részletesebben be lesz mutatva és nem lesz összesűrítve egy postba az egész. Nem egy 5 perces dolog volt ez hogy egy bejegyzésbe beleférjen.
Nekem is volt ilyen fotópuskám.
Fiúk, Orosz Ákosról lesz még több kép?
Csikós Gábor: Lesz, igen. Nekem még hátravan ennek a képsorozatnak a technikai bemutatása és Tibornak is vannak képei más beállításokkal, más helyszínen.
@Csikós Gábor: modellként nagyobb sikerem lesz, mint fotósként?