Világítás rendszervakukkal – ahogy ez az egész elkezdődött

Világítás rendszervakukkal – ahogy ez az egész elkezdődött

Pár hónappal ezelőtt úgy éreztem, szívesen visszadnék valamit a magyar fotós közösségnek és megosztanék pár ötletet, technikát, tapasztalatot néhány videó segítségével. Összeállt egy kis csapat, és megcsináltunk három videót, amelyeket nagyon pozitívan fogadtatok. Már valószínűleg láttátok mindhármat, de most a történet teljessége kedvéért mégis beteszem ide is őket.

Ezek a videók voltak azok, amelyek elindították azt a gondolkodást és munkát, amelynek az eredményét most látjátok, olvassátok.
Jó szórakozást, tanulást.

Az első részt a fényképezőgépen lévő vaku közvetlenül a modellre való irányításának hátrányaival kezdjük. Lapos, jellegtelen arc, éles árnyékok a háttéren. Ezután a vaku fényét a mennyezetre illetve a falra irányítva megmutatjuk, hogy mennyivel szebb hatást tudunk elérni az indirekt vakuzással.

 
A második részben a vakut levesszük a gépről és távolról vezéreljük. Ha ilyenkor  a vaku módosítatlan fényével dolgozunk, akkor az árnyékaink – például a modell álla alatt – még mindig élesek lesznek. Ha ezt szeretnénk, rendben van, de ha nem, lágyítsuk azt a fényt egy kicsit.

 
A harmadik részben előkerülnek a vakuállványok és a fény módosításához használt ernyők. Egy fényforrás, egy fényforrás és egy derítőlap, két fényforrás és egy derítőlap. Szép nyári este volt. Gyerekek, hogy izzadtunk azon a felvételen! :-)
És mit is akartam mondani?… :-)

A szerzőről

Tibor 39 éves, a BusinessPhoto.hu tulajdonosa és vezető fényképésze. Leginkább vállalati megbízásokra dolgozik csapatával: vezetői portrékat készít, rendezvényeket fotózik, valamint ipari fotókat csinál. Képeinek utómunkálalatait maga végzi. Szeret visszanyúlni a régi mesterek fény-árnyék hatásaihoz, és kedveli az egyszerű világítási mintákat.